Posts tagged ragasztás

Nyúlfej

A Zapjuk szerint kicsit bárányos ettől a sok vattapamacstól, de szerintem igen bájos lett Lóci nyuszija, amit a bajusz-száj dekorgumiból történő kivágásán kívül teljesen egyedül készített el.

Az alapja egy kisebb méretű papírtányér volt, amit jó alaposan beragasztózott, és teleragasztgatta vattával. Ha már eleve kis darabokban van a zacskóban akkor tényleg csak ragasztani kell, nekünk egyben volt egy nagy darab, így abból tépkedte/formázta őket. A füleket szintén papírtányérból vágta. Mozgó szemek kerültek rá és egy nagy barna pompom (más színű híján..). A bajuszát és száját dekorgumiból vágtuk ki, de az is mehet sima kartonból.

nyuszifej1

nyuszifej2

Ha nem csak a fejét szeretnénk elkészíteni, akkor két további papírtányért egymás mellé ragasztva, ugyanígy vattával beborítva elkészülhet a nyuszi teste is.

Az ötlet a pinterestről származik.

Doboznyúl

A dobozhóember ideje lejárt. (Végre:) ) Szétszedtük, és az alsó, legnagyobb dobozból nyulat készítettünk. Mivel a fehér borítás már megvolt, így csak füleket és talpat vágtunk ki, és megrajzoltuk az arcát. Az orra dekorgumiból van, de lehet sima fekete kartonból vagy fekete filccel készíteni.

nyuszidoboz

Azért farkinca is jár, még ha nem is látszik…

nyuszidoboz2

nyuszidoboz3

Gombokból képek

Néhány süti-kiszúró + kartonpapír + egy-(két) marék gomb= egyszerű vidám képek

gomboskep1

Válasszunk egy (minél nagyobb méretű) sütikiszúrót, tegyük a színes kartonra és kenjük be ragasztóval a formán belüli részt. Érdemes kisméretű gombot használni, így jól kiadja a formát. (Mi az ebay-ről szoktunk rendelni, 100-200-sokszázas csomagban árulják, sokszor meglepően olcsón, érdemes körülnézni.)

gombnyuszi

gombnyuszi2

Az elkészült képek lehetnek húsvéti/szülinapi/anyáknapi/nőnapi üdvözlőlapok is, vagy keretbe téve felragaszthatjuk a falra, dekortapasszal rögzíthetjük a hűtőre. Nagyon egyszerű, így kis segítséggel (tartani a formát, hogy ne mozduljon el) már 3-4 éves gyerkőcök is el tudják készíteni a maguk kis képét.

Szivárványkoszorú

A szivárványos ötleteket folytatva most egy egyszerű színes fali-vagy asztali díszt hoztam, aminek elkészítésében szintén segédkezhetnek az apró gyerekkezek. :)

szivarvanykoszoru4

Az alap egy hungarocell koszorú volt, amit akrill alapozóval átkentünk. Amíg száradt, színes kartonpapírból csíkokat vágtunk (a papír rövidebbik oldala mentén, 12 db).

szivarvanykoszoru

Ezeket ragasztópisztollyal ragasztottuk össze úgy, hogy ne feszüljön teljesen az alapra. Így maradt egy jó pár centis kifelé álló rész, amit eredetileg le akartam vágni, de a legnagyobbam szerint ez pont így lenne jó, szóval maradt. Hogy ne csúszkáljanak a színes papírok, a koszorú alsó feléhez egy pötty ragasztóval mindegyiket odarögzítettük.

szivarvanykoszoru2

A kiálló részekre aztán formalyukasztóval kivágott lepkéket ragasztottunk, de lehet bármilyen egyszerűbb forma (pl. körök), vagy színes gombok is. Felakaszthatjuk a falra, ajtóra is,

szivarvanykoszoru3

vagy lehet asztali dísz is, pl egy virággal vagy gyertyával a közepén. (A gyertyát nyilván ne gyújtsuk meg.)

szivarvanykoszoru7

Csuparózsaszín

Az évszakok változásával mindig van egy-egy új szín, amibe belebolondulok. Tavaly tavasszal lilamániás voltam, idén a rózsaszín lett a befutó. Pedig sosem voltam nagy pinkes, de most valahogy van néhány árnyalata, ami igazán bejön. :) Úgyhogy amikor szembejött velem egy gombolyag szeretem-színű fonal, rögtön lecsaptam rá. S mivelhogy kötni-horgolni nem tudok, így maradt az egyéb felhasználás. :) A fiúkkal szívecskés dolgokat sem készítünk soha, mert “fúj, az olyan lányos” (végülis jogos), szóval most csakazértis csupalányos díszt kreáltam az ágyunk mellé.

tavaszikup

Elsőként fogtam a hungarocell kúpot, bekentem dekupázsragasztóval, és több rétegben rátekertem a fonalat. Ezután formalyukasztóval mintás papírból szív formákat vágtam (nagyot és kisebbet), amiket felragasztottam a kúpra. Ugyanígy tettem a fehér és rózsaszín gombokkal és a masnival is, a gyöngyöket pedig gombostűvel rögzítettem.

tavaszikup2

tavaszikup4

Last minute karácsonyi képeslapok

Színes papír, maradék szalagok, gomb, dekortapasz, ragasztó. :)

A belsejébe rajzoltak a fiúk.

Papírdísz

Szeretem az egyszerű sk karácsonyfadíszeket. Mindig igyekszem olyan ötleteket gyűjteni, amik tényleg hamar és könnyen elkészíthetőek, egyrészt mert szeretem a fiúkat is bevonni a készítésbe, másrészt nincs időm egy-egy alkotással órákig szöszölni, harmadrészt sokszor előfordul, hogy valami miatt azonnal abba kell hagynom. Így a naaagy, látványos és komoly projektek eleve kilőve, arról nem is beszélve, hogy a kis szöszmötöléseken kívül másban nemigen vagyok otthon – nem kötni, sem horgolni nem tudok, és a varrást is csak most tanul(gat)om. De a “kreatívkodás” iránti lelkesedésem megvan, úgyhogy ha van pár szabad percem, akkor egy jó magazin helyett ragasztópisztolyt veszek a kezembe. :)

Egy ilyen szabadpárpercben készültek ezek a díszek is.

Egy A4-es papír hosszabbik oldala mentén vágtam két kb 4 centis csíkot, amik harmonikaszerűen összehajtogattam, majd összeragasztottam a végeit. Ezután a felül lévő sarkait lenyomtam a kör közepébe, így egy csillag alakzat lett. Ragasztópisztollyal nyomtam egy jó kupac ragasztót, és amíg meg nem kötött, fogni kellet, hogy ne csússzon szét. Aztán a másik oldalán is megragasztóztam egy kicsit, végül borításként egy mintás papírból kör alakot vágtam ki és ragasztottam fel mindkét oldalára. Mintás papír helyett sima fehér is jó, és lehet dekorálni gyerekrajzzal, gombokkal, szalaggal.

Itt egy van egy elkészítési útmutató sok gyönyörű képpel. :)

Hóember dobozokból

Még múlthéten csináltuk ezt a hóembert, aranyos kis hidegesti szöszmötölés.

A hóemberhez három különböző méretű dobozra van szükség. Először mindegyiket beborítottuk fehér papírral. A legkevesebb tennivaló az alsó részével volt, ez csupán három gombot kapott.

A középső doboz felső részét körberagasztottuk dekortapasszal, ez lett a sál. Egy-egy félbevágott parafadugót oldalra ragasztottunk, ezek lettek a kezek. Az egyiket egy kis fúróval át is fúrtuk, és egy régi virgácsból elkészült a seprű.

A fejére szemeket, szájat, orrot ragasztottunk, és sapka helyett fülmelegítőt kapott. Ehhez két kis fakockát használtunk, amit ráragasztottunk a doboza, a telejébe pedig picit lyukat fúrtunk, hogy a zsenília drótot bele tudjuk ragasztóval nyomni.

A dobozokat össze is ragaszthatjuk, akkor a kisgyerekek a drótba kapaszkodva cipelhetik magukkal a lakásban, vagy lehet sima dekoráció is. Vagy külföldön pl. szeretik így becsomagolni az ajándékokat a fa alá… Nálunk most az előszobában lakik.

Mogyoróból hóember

Hát nem vártunk tovább, a hétvégén elkészítettük az idei első karácsonyfadíszeket. :)

A nagyszülők szedtek a srácoknak makkot néhány hete, gondolták, hogy úgyis kezdünk vele valamit… Jól gondolták, ezek lettek ugyanis a hóemberkéink kalapjai. A hóemberek teste mogyoró, fehér alapozó festékkel lekenve. Aztán száradás után ráragasztottuk a kalapot, a nyakukba sálat kötöttünk, és hol rajzolt, hol ragasztott szemekkel láttuk el őket. Az orruk narancssárga papírból lett, ami a Zapu szerint inkább madárcsőrnek tűnik, dehát ez van. :)

Készült ajándékkísérő is, egy fa csipeszre dekortapaszt, majd egy mogyi-hóembert ragasztottunk. :)

És ha már az egész család elkészült, én sem maradhattam ki Sebivel:)

Makkból pedig lett rénszarvasunk, (és kisautónk – négy gombkerékkel).

Sokáig el lehet vele szöszmötölni, és a variációk száma végtelen…

Szívószál-leveles fa

Anyukám szorgalmasan gyűjtögeti nekünk a papírgurigákat, mi pedig nem győzzük elhasználni őket. :) Mondjuk az ünnepekre kinéztem már pár dekorációt, amihez nagyobb mennyiségű guriga használható fel… addig is itt egy guriga-fa, barna papírral bevonva, az egyik végén bevagdosva, ezek lettek az ágak, és feldarabolt ősz-színű szívószáldarabokkal teleaggatva.

A legjobban az tetszett Nekik, ahogy vagdosás közben ezerfelé repkedtek a szívószáldarabok.

Go to Top